A Keleti pályaudvar zajos peronján álltam, frissen sült barackos Fornetti illata szállt a levegőben. Az első ember, akit megpillantottam, egy hatvan körüli nő volt, vastag bokáját fehér klumpába bújtatta, virágmintás otthonkát viselt. Kék-fehér csíkos műanyag szatyrot szorongatott, amiből egy félliteres Fütyülős-üveg kandikált ki, meg egy vadvirágokból font szegényes csokor. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy hazaértem. Véget ért a másfél éves zágrábi kaland – emlékezik vissza Enikő, aki idén nyáron költözött vissza Magyarországra. Vajon nehezebb hazajönni, mint elindulni? Ennek járt utána a Szabó Vivien, Svédországban élő pszichológus segítségével Simon Eszter.
A teljes cikk itt olvasható:
Comments